Jegyesegyetlenemtől kapott utolsó levél, melyet még Karen át tudott adni számomra

Kedves Barátaim!
 
 
 
Köszönöm szépen mindenkinek, hogy gondoltok rám, hogy hiányzom, hogy visszavártok. Köszönöm szépen a rengeteg levelet, ajándékot, amit küldtetek. Nem tudom elmondani, hogy mekkora nagy öröm számomra két sor irás, vagy bármilyen parányi gesztus tőletek. Köszönöm hálás szívvel mindenkinek a törődést, az aggódást. Nagyon kell, nagyon sokat segít. Kegyetlen az élet erre felé.
 
Karen… nagyon szépen megkérlek, hogy ezt az *alkotásomat* is okvetlenül juttassad el a Kedvesemhez.  Tudja meg, hogy miként érzek, gondolkodom. Valahol ebben nincs is másról szó, mint a hozzá fűződő érzéseimről. Szeretném, ha tudná, ha megértene Ő is engem, még akkor is, ha már mást választott. Én maradok ez és ilyen, és ezt tudnia kell.
 
 
 
Köszönöm mindenkinek! Sziasztok! Legyetek jók!
 
Kriszta
 
*********************************************************************************************************
 
 
 
- Üdvözlök mindenkit és tudjátok, hogy nagyon hiányoztok Ti is nekem?  Kértétek, hogy az előadások anyagát írjam le és küldjem el nektek. Megtaláltam a vázlataimat, és eleget teszek a kívánságaitoknak! Igyekszem az összeses témakört megírni. Vigyázzatok Magatokra és remélem, hogy nem sokára ismét nyúzhatjuk egymást! Legyetek jók!-
 
 
 
A hűség
 
 
 
Köszönöm a rengeteg kérdést, ami tőletek érkezett és nagyon sok témakörben. Minden sorra kerül majd, de vannak olyan megbeszélni valóink, amelyekhez még nem kaptam meg a megfelelő számú kérdést. Érdektelenség? Netán nem igazán tudtok kérdezni? Azokat a témaköröket veszem sorba, amelyekhez a legtöbb kérdés érkezik. Ma beszéljük meg azt a témakört, amit a legtöbben kértetek és ami szerintem talán az egyik legszebb párkapcsolati téma. Elmondom, hogy én hogyan érzem, mi az én hitvallásom e témáról, tehát az én érzéseimet kapjátok meg tőlem. Jöhetnek az ellenérvek, tapasztalatok, valamint az, hogy Ti egyenként hogyan érzitek, hogyan fogalmazzátok meg a bennetek élő érzéseket. Az enyémek, az én érzéseim a következők a hűségről, a lélektársi eggyé tartozásról:
 
 
 
- Vajon létezik e az a nagy érzés, fogadalom, hogy örök hűség?
 
 
 
Sokak szerint nem, de legalább ilyen sokak szerint igen. Mi kell hozzá? Mitől nehéz, vagy könnyű hűségesnek lenni? Milyen érzések kellenek ahhoz, hogy a kimondott szó, eskü valóban egy életre szólóan igaz legyen? Kik azok, akik képesek minderre?
 
A hűség egy erős érzés, amely két azonos gondolkozással, érzéssel bíró ember együttesen kialakított szellemi, és érzelmi viszonyulása egymáshoz.
 
Sokszor és sokan esküdöznek felelőtlenül a hűségre és mégsem képesek megtartani ezt a fogadalmukat. Talán egy fellángoló érzés mondatja ki velük, talán bizonyos célokat akarnak elérni ezzel a kijelentéssel, talán kábítás a nemiséghez, sexhez? Sokaknál sajnos erről van szó. Idő kérdése és előbb, vagy ami még súlyosabb, ha évek múltán bekövetkezik az, amely érzéstől minden igazán őszintén érző és bízó lélek retteg. Megcsalják, megalázzák, tönkre teszik az életét, a hitét, a bizalmát. Elveszítenek mindent, és csak a jó sorsnak köszönhetik, hogy, ha széttörten is képesek ebből a rémálomból felébredve folytatni az életüket. Az emberi léleknek a legnagyobb törés egy bizalmi kapcsolat elveszítése. A mélyen csalódott emberek közül sokan nem képesek feldolgozni a megcsalattatást, a csalódást és az emberhez méltó folytatás talán mindörökre elveszik számukra. Ilyenkor megszűnnek tisztán érző és gondolkodó embernek lenni, mint amilyenek annak előtte voltak.
 
- Öngyilkosság, elmezavar, egyéniség elveszítése, gonosz indulatok embertársaik iránt, csalás, agresszivitás és bűnözés. Ezek a tulajdonságok tapasztalataim szerint általában visszavezethetőek olyan családi vagy kapcsolati háttérre, amelyet nem képesek feldolgozni.
 
Akiknek sikerül, akik érzéseiktől vezérelve, tiszta hittel és még tisztább érzésekkel viseltetnek a kimondott szó, érzés az örök hűség iránt, ők hogyan, s miképpen jutnak el a megtartásig?
 
Mi kell ahhoz, hogy soha ne csalódj ebben a nemes érzésedben és hitedben?  
 
Erre tudatosan készülni nem lehet. Nem igaz az, amikor játszunk a szavakkal, hogy én hűséges vagyok, hűséges leszek, megmutatom én, hogy örök hűség létezik. Ez már rosszul kezdődik és soha nem lesz igaz. Ez nem kijelentés, nem tett, hanem az emberben élő természetes teljesen pozitív reakció valamire, ami tudat alatt mindenkiben él és sokan csak életük végén döbbennek rá arra, hogy egész életükben teljes hűséggel, önzetlen tisztasággal szerették a társukat.
 
Ezt az érzést észrevétlenül is érezned kell a tudatodban és érezned kell a lelkedben. Bizonyítanod kell minden áldott percben, napon és életed végéig, hogy másképpen nem akarsz és nem tudsz élni, mert téged ez tesz a legboldogabb emberré. Bizonyítanod kell minden percben a társad felé, tettekkel és érzésekkel, hogy ilyen vagy és nem lennél képes másutt keresni másfajta boldogságot.
 
Nem tudod igazán meghatározni, hogy mi az a csodálatos érzés, csak érzed és érzékeled, hogy mennyire nagyon jól esik csak egyetlen valakihez tartozni. Jó érezni és minden áldott pillanatban megélned azt a gyönyörűséget, hogy csak ő és senki más nem létezik számodra, akiben megbízol, akinek a teljes énedet képes vagy boldogan és természetesen kinyitni. Amikor azt érzed, hogy ugyan ezt kapod tőle és az mennyire nagyon magabiztossá, nyugodttá és boldoggá tesz téged.
 
Ezt a fajta bizalmat ezt a legnemesebb igaz érzést az életben csak egyetlen egyszer találod meg!
 
Nincs, nem volt és nem is lesz soha több!
 
Ilyen társad is csak egyetlen egy létezik! Ő a lélektársad!
 
Az az egyetlen ember a lélektársad, akitől nem félsz, aki a másik feled, aki által tudsz csak egy egész lenni, aki nélkül mindig kevésnek fogod érezni magadat,  akinek örömmel és tiszta hittel, teljes bizalommal képes vagy önmagadból mindazt átadni, aki igazán te vagy. A teljes énedet adod át, a tested és a lelkedet, önként, teljes hittel és bizalommal, boldogan!
 
Ilyen, a legmagasabb embertársi szintre nehéz eljutni. Meg kell találni a lélektársadat, azt a társat, akiben képes vagy önmagadnál is jobban megbízni. Senki más, csak a lélektársad képes arra, hogy a szeretetedet szeretettel, a hibáidat még nagyobb szeretettel jutalmazza és mindennél nagyobb szeretettel javítsa ki azokat. Ő az egyetlen, aki nem aláz meg, nem szégyenít meg. Ha megtévedsz, egyedül benne bízhatsz meg, hogy ő az egyetlen, aki nem másoktól vár tanácsokat, nem engedi meg, hogy tévútra tereljék hamis, buta, primitív tanácsokkal és aljas szándékokkal. Ő, a lelkitársad az, aki véletlenül sem teszi az életedet, a közös életeteket közkinccsé, hanem pontosan Ő az egyetlen ember, aki megfogja a kezed, és az összes vétkedet, hibádat, erényeidet, a teljes lényedet a saját lelkében szent és sérthetetlenként megőrzi.
 
Semmilyen körülmények között meg nem csalna, meg nem alázna, és nem szégyenítene meg! A meghitt közös titkaitokat, ami nem más, mit a testi és lelki kapcsolatotok, azt az élete végéig megőrizi a lelkében.
 
Ő az egyetlen ember, aki olyannak és olyanként fogad el téged, amilyen és aki vagy. Ő az, akinek rajtad kívül nem létezik tökéletesebb lény. Ő a teljességedet fogadja el hibáiddal és erényeiddel együtt és a legféltettebb kincseként, az élete legnagyobb ajándékaként oltalmaz egy életen át.  Ő az egyetlen, aki tudja, hogy Te ugyan így vigyázod őt és csakis és kizárólag veled, melletted lehet biztonságban. Egyedül tőled, a lélektársától fogad el tanácsot, mert tudja, hogy ő az egyetlen ember, aki őszintén és neki a legjobbat akarva fogja irányítani az útján. Tudja, érzi, hogy csak tőled kaphatja meg mindazt, ami számára a legtökéletesebb bizalom és boldogság. Tudja, hogy, ha kell az életed árán is megvéded, óvod, vigyázod őt! Egyedül a lélektársa, a te kezében tudja biztonságban a teljes énjét. Ebben áll a legmagasabb embertársi egység nagysága, ami utánozhatatlan, megbonthatatlan és ezáltal mindörökre tartó teljes egységgé képes lenni!
 
 
 
Most azt kérdezed tőlem, hogy léteznek e ilyen, ennyire őszintén szeretni, hinni és bízni tudó lények? Léteznek e ilyen magas szintű emberi érzések? Megadatik e mindenkinek, hogy az igazi lélektársát megtalálja?
 
Eljuthatsz e valaha olyan magas szintre, hogy elmondhatod magadról, hogy neked sikerült, és minden elképzelhető nemes érzés él benned iránta, amikor boldogan adod a sorsodat és életedet a kezébe, amikor elhiszed, hogy örök szeretetben, bizalomban, megbecsülésben és hitben élhetsz mellette, vele, benne egy egész életen át?
 
Igen, létezik ilyen. Nem mindenki találja meg mégsem. Keveseknek adatik meg, hogy ezt a nagyon felső rendűt, ezt a ritka és magas szintű tökéletességet meglelje. Ezt nem lehet megtanulni.
 
Ez egy különösen ritka és nagy adománya a sorsnak és azon kivételezett embertársaknak, akik képesek mindezen hatalmas érzés-tulajdonságot felismerni és óvva vigyázni egy életen át.
 
 
 
Milyen jelzéseket kaphatsz még, honnan tudod, honnan érzed, hogy a társad valóban a lelki társad?
 
A tudatodban, a lelkedben, az érzéseidben és minden rezdülésében érzed a lelki társadat, mindabból, amit már leírtam. Azon túl pedig, képes vagy szinte teljesen azonosulni vele. Ismered a gondolatait, fél szavakból megérted őt, pár képből képes vagy megérteni, hogy mire gondol, mit közöl veled, bármilyen távol vagytok, vagy bármilyen közel. Szavak nélkül, csupán a szemeitek játékával tudtok kommunikálni és félreérthetetlen információkat közvetíteni egymás felé. Képesek vagyok így beszélgetni, gondolkozni akár órákon, napokon éveken át. Elég a társadnak egy pillantása a szeme csillogása, homálya és ez mind  tudatja veled, megérted, hogy éppen akkor mire gondol, mit óhajt és boldog vagy a tudattól, hogy megteheted érte azt, amitől nagyon boldog lesz, amire szüksége van. Képekből, gesztusokból és fél szavakból tudod, hogy mikor teszel helyesen és mikor rosszul. Érzed és tudod minden pillanatban, hogy boldoggá vagy szomorúvá teszed. Örül, vagy mérges rád.
 
Észrevétlenül benned él, mintha te magad lennél ő. Két különálló test és két lélek egyként él külön-külön mindkettőtökben, és mégis mind kettőtökben teljesen egyek vagytok. Bármilyen közel, vagy bármilyen távol legyenek egymástól, a lélektársak úgy érzik egymást, mint saját önmagukat.
 
Eljutni idáig, ilyen magas szintre, az két ember tökéletes remekműve. Két olyan emberé, akiknek a legfontosabb a társukat saját magukban érezni, megismerni, tudni és egymás énjében élve együtt, egymással boldognak lenni.
 
Az igazi lélektársak képesek ezt a hatalmas lelki és bizalmi egységet sétrhetetlenné, megbonthatatlanná, a külvilág számára elvonttá tenni. Képesek kizárni a külvilágot e közösségből, mondván, hogy ez a szövetség szent és sérthetetlen, senki másnak nem tudható, mert nem közkincs!
 
Tökéletesek vagytok együtt, egymást kiegészítve és ennél fogva a legtermészetesebb, hogy semmilyen árulkodó jelet nem tapasztal belőletek egyetlen kívülálló sem. Nincs támadási kapaszkodó, nincs omladozó falrész, mert az egész egy tökéletes egység.  A külvilág pedig csak rombolni képes a lelkitársak egységét, de építeni azt soha nem kívánja!
 
 
 
Ezekkel az érzésekkel bírván az örök hűség nem kijelentés, nem üres szó, hanem két ember lényéből fakadó, őszinte, végtelenül bizalmas, természetes, tudattalan és tudat alatti tudatos cselekvés. Nagyon könnyű, természetes, testet és lelket boldoggá tévő tudat-érzés együttes, de kizárólagosan a lélektársak érzékelik.
 
Nincs ember és nincs földön kívüli hatalom sem, aki ezt a mérhetetlenül mély egységet képes lenne szétzúzni, ha nagyon vigyázunk rá.
 
Az örök hűség, a lélektársi teljes hit, bizalom, megbecsülés és szeretet, két ember eme legmagasabb érzelmi alkotása még egy teljes lélektársi kapcsolatban is a legsérülékenyebb kincs.
 
 
 
Nagyon kell vigyázni erre az értékre. Minden tudatoddal és tetteddel meg kell óvnod egy ilyen mély és mégis a legmagasabbra emelt emberi szövetséget. Sérülékeny érzékeny és csak egyetlen egyszer lehet hibás döntéssel léket nyitni, sérülést okozni rajta! Végérvényesen megsérül, és beteggé válik mindörökre. Ez a seb soha többé nem forr be, nem gyógyul meg. Vigyázni kell rá, mert ha egyszer elveszik mindaz, amiből ez a legmagasabb emberi tulajdonság, érzés felépült, ha kihull egyetlen egy pici szem ebből a tökéletes gépezetből, az már soha többé nem lesz egy egység, és soha többé nem lesz képes hibátlanul, természetesen működni. Amit felelőtlenül eljátszol, elszórakozol másokkal, ha felelőtlenül közkinccsé teszed, akkor örökre elveszíted.
 
Soha többé nem találod meg!
 
 
 
Bármelyikük okoz rossz érzéseket és kételyre okot adó érzést a másik társnak, eljátszva ezzel a hitét, a bizalmát, az számoljon el a lelkiismeretével és csakis önmagát okolhatja egy életen át azzal a könnyelműséggel, amivel semmivé tette a csodát.
 
 
 
Jelen világunk nem igazán e nagy és nemes érzésekről szól.
 
Laza erkölcs, mindent az élvezetért, a testiségért felkiáltással. Sokan könnyelműek, nem tudnak ellenállni, nemet mondani a buja élvezetekre. Egyetlen egy lélektársi kapcsolat sem bír ki ekkora megpróbáltatást. A lélektársi kapcsolatban nincs helye titkoknak, a bármelyik felet  megalázó, eltitkolt félrelépéseknek!
 
A titkok félelmetesek. Általában kiderülnek!
 
 
 
Aki hibázik, én nincs benne annyi becsület, hogy őszintén tudassa a lélektársával, annak számára nincs bocsánat!
 
Egy őszinte beismerés segíthet, de még akkor sem valószínű, hogy képesek lesznek lélektársakként folytatni a közös útjukat.
 
Ritka esetben, esetleg, talán együtt marad a pár, de az már soha nem lesz bizalmas együtt lét.
 
Erre, pedig akkor kell gondolni, még mielőtt elköveti egyik, vagy másik társ azt, amit soha nem lenne szabad.
 
A hűtlen társ végérvényesen elveszít mindent és mindörökre! Soha többé nem találja meg azt, ami csak egyetlen egyszer adatik meg minden ember életében!
 
Lehet ezer társad, elhitetheted magaddal, hogy újra lélektársra leltél. Ez nem igaz! Soha többé nem találhatod meg még egyszer az életben, mert ilyen hatalmas adomány minden ember életében csak egyetlen egyszer adatik meg! Minden többi csak másolat, hamisítvány lehet!
 
Az igazi érték, a legigazabb és a legdrágább kincs, az eredeti az ilyen ember számára örökre elveszik!
 
 
 
Örök hűség, bizalom, tiszta és mély hit, szeretet a hazugságot, a titkolózást, és megalázást nem tűr. Ezekre a hibákra nincs bocsánat!  Átveszi helyét a csalódás, bizalmatlanság, féltékenység, hitetlenség, mélységes megbántás és megszűnik a tisztelet, a feltétel nélküli érzéki bizalom, hit, megértés és megbecsülés. A lelkitársi kapcsolat összeomlik. Marad helyette, jobb esetben, a kapcsolat és  sajnos, jellemzően, egy egész életre kiható, nagyon komoly lelki sérüléssel, a sértett lelkitárs részére.
 
A bűnös sem lesz boldog. Talán ideig, óráig el tudják vele hitetni mások, akikkel meghitt órákat tölt el titokban, hogy az az igazi boldogság. Az nem boldogság, az csak a sex mámor, a fizikális boldogság mámora, a földi mennyország érzése, de valójában a legnagyobb önámítás, és az egész nem más, mint porhintés.
 
Ilyenkor jelenti ki a test és lélek összes fájdalmával az az ember, akit megaláztak, megcsaltak, hogy nem létezik önzetlen, örök hűség, csak ideig-óráig és nem volt az egész más, mint képmutatás, becsapás, megalázás, hamis eskü, hazug fogadalom, mese és ámítás.
 
 
 
 - Itt meg kell említsem egy híres filozófia professzor szemléltetését, amivel bemutatta hallgatóinak az élet legfontosabb dolgait.
 
Nagyon igaz, és tanulságos, és mindenki megértette a lényegét.
 
Annyival egészítem ki a professzor szemléletét, az általam leírtak bizonyítására, hogy abba a bizonyos cserépbe, ami egy ember életét jelképezte és beletett minden fontosat, és ugye már semmi nem fért bele? A tökéletes mindenség már benne volt, ami az ember életében fontos, és kell.
 
Itt jön az én meglátásom, amiről kértétek, hogy írjak…. Tele a cserép és erőszakkal belepréselek még egy nagy követ, egy harmadik embert, aki egy kapcsolatba léket tör. Mi történik? Szétpattan a cserép, széthull darabjaira, kihullik belőle minden, a kövek  szétgurulnak és abban a pillanatban megszűnik minden, ami addig tökéletes volt. Össze lehet ragasztani a cserép darabjait, vissza lehet tenni bele mindent, ami volt. Újra egész lesz a cserép, de ha ráfú egy kis szellő, a ragasztás mentén ismét szétesik. Soha nem lesz már erős és tökéletes.
 
 
 
Azt kérdezed, hogy akkor most létezik, vagy mégsem az a bizonyos örök hűség, tökéletes harmónia, bizalom?
 
 
 
Igen, létezik!
 
A fentebb leírtak értelmében.
 
Kiegészítve és összegezve a terjedelmes boncolgatást:
 
- Létezik, mindazon lélektárs házaspárok, jegyespárok számára, akik egymás mellett döntöttek egy életre szólóan, akik egymást tisztelve, megbecsülve, egymás iránt mindenkor őszintén, bizalommal és megértéssel viseltetve, mély szeretettel, két testben egy lélekként képesek a hosszú útjukon, kéz a kézben végig haladni. Azoknak létezhet, akik ebből az egységből képesek minden idegent kizárni, hogy el ne törjön az a bizonyos cserép egy megcsalás, félrelépés miatt. Létezik azok számára, akik nem másokra hallgatnak, nem engednek meg senkinek beleszólást és irányítást a magánéletükbe, a kapcsolatukba, akik minden és mindenki más fölé helyezik az egymás legbizalmasabb megbecsülését, szeretetét, hitét és tiszteletét.
 
Ők elmondhatják majd a közös útjuk végén, hogy mennyire boldog és szép életet éltek egymás mellett. Elmondhatják, hogy a hűség a legtermészetesebb érzés volt az éltükben, és boldoggá tette őket a tudat, hogy hűségesnek lenni, maradni, még egy egész hosszú életen át is nagyon könnyű és felemelően szép volt.
 
 
 
dr.NKriszta, Marondera, 2008. szeptember 08.
 
 
 
 
Krisztintől
 
Minden rezdülésem, minden gondolatom….. az én Jegyesem az én Kincsem…. Soha nem tudom kitépni a szívemből, mindörökké bennem fog élni. Nem tudom elhinni, hogy képes volt….. nem lehet igaz!
 
Nehéz, fájó gondolatok - Karácsonyi álmom
 
 
 
Otthonra gondolok. Odahaza biztosan havazik. Sűrűn hull a hó és a táj új ruhába öltözik. Amerre szem ellát kristályként csillogó pihetakaró. A hegyek a völgyek ünnepi díszbe öltöztek.
 
Látom, amint millió apró csillag hinti fényét, apró lámpácskák mindenütt. A legszebb ünnep közelít. A Béke és a Szeretet ünnepe.
 
Ablakokban is felvillannak a színes lámpák. Ámulok és csodálkozom, hogy milyen szép mindez sűrű hóesésben. A karácsony otthon… álomképek, emlékek. Szép volt.
 
Valami láthatatlan erő, mint egy erős kéz szorongatja a szívemet. Úgy fáj, hogy elerednek tőle a könnyeim. Elmerengek és csak nézek, mint aki nem is e földön él. Idebent egyre rosszabbul érzem magam. Szomorú vagyok és félek. Megint rám tört egy kínzó érzés. Az elkeserítő magány.
 
Nincs kihez szólnom, nem mosolyog rám senki, nem kérdez meg senki, nem mondhatom többé senkinek, hogy mennyire és milyen végtelenül nagyon szeretem. Szorít és megfolyt ez az érzés. Még most sem hiszem el, hogy az, aki annyira tud szeretni az én Egyetlenem mégis megtette, mégis mást választott. Nehéz…Megint a semmibe nézek és közben észre sem veszem, hogy már megint könnyezem. Egy árva kis könnycsepp, mely az iratomra pottyan, ő figyelmeztet.
 
Beteg, elgyötört, megalázott és fáradt vagyok. Már nem is tudom mikor aludtam utoljára. Talán egy hete? Nem tudom. Most viszont egyre laposabbakat pislogok és le-le esik néha a fejem. Nagyon hiányzik nekem a családom. A Bátyám, aki most megint össze tudna rakni, szigorral és szeretettel. Az életmesterem volt Ő nékem. Nem sokára itt a halálának évfordulója és ilyenkor elviselhetetlen lelki fájdalmaim vannak. Látom őt, ahogy jön felém, és mindig arra várok, hogy magához szorítsa a hugicáját, aki rendszerint jól kisírhatta magát a hatalmas vállain. Nem jön többé, nem is jöhet, mert ő mindig itt van. Itt!
 
A Jegyesem, hiánya még ennél elviselhetetlenebb. A másik felem, a lélektársam, a leendő férjem, a gyermekeim édesapja… miért??? Miért? Miért engedett a csábításnak? Miért tette velem, miért engedett ily végtelenül nagyon szeretni, miért nem ölt meg már sokkal hamarabb?
 
Nem tudom elviselni a hiányát… nem segít sem az idő sem semmi más. Ahogy múlnak a napok nem szűnik a fájdalmam, mi több sokszorozódik naponta a reménytelen mély és igaz szeretetem iránta. Annyira fáj és annyira nagyon hiányzik… a másik felem, aki nélkül már soha többé nem lehetek egy egész.  
 
Kezemben szorongatok egy csillogó papírba csomagolt kis dobozkát. Az Ő ajándéka, a mi ajándékunk, amit már nem adhatok át a Kedvesemnek. Már senkinek sem ajándéka, csupán két jelentéktelen, apró, csillogó tárgy. Már nincs értéke, mert nincs kinek adnom.
 
Az érzéseim elvesztek az internetes portálokon. Nevetséges, gyerekes, és mégis a legnagyobb tragédia ez nekem. Nem érezte a Kedvesem, nem tudtam eléggé mélyen közvetíteni felé, hogy én más vagyok, én sokkal különb a sokaságnál? Nem tudta megérteni a gondolataimat, érzéseimet? Miért küldött el örökre engem? Soha nem fogok ebbe belenyugodni, örökké fájni fog és lassan elemészt a fájdalom, a hiány, az üresség.
 
Egyre rosszabbul érzem magam, újra roham készül? Félek! Egyedül vagyok. Nagyon félek!
 
A fejem elviselhetetlenül fáj. Félő, hogy megint rám tör egy kiadós roham. Érzem, és közben egyre sűrűbben hajtom az asztalra a fejem, egyre hosszabban csukódik le a szemem és oly nehéz kinyitnom. Talán aludnom kéne, mert oly régen aludtam utoljára. Jó így, csak az asztalra hajolva, jó így.
 
Hiányzik a Kedvesem! Végtelenül nagyon hiányzik! A szép terveink, a csodálatos álmaink, a képek amiket láttunk még sok ezer kilométer távolságból is, mintha elevenek, élők lettek volna,  a boldogságunk, a jövőnk fájóan szép képei, az imáink, amit Ő írt és olyan végtelenül nagy és mély, tiszta érzéseket adtak a lelkemnek, melyek után mindig boldogan ébredhettem… hová lettek? Miért vesztek el? Miért lopták el az álmaimat és vele együtt az életemet? Gonosz számító emberek kegyetlen játéka. Miattuk megölt engem a Jegyesem és az élő pokolba juttatott. Másoknak csak játék, kaland, sex… ez kellett neki? Ezért?  Nem vagyok képes elhinni. Ő nem olyan, Ő más, Յ… nincs több a világon olyan csoda számomra, mint az én pici Szívem.
 
Elvették tőlem azt, amit soha többé nem találhatok meg. Az énem másik felét. Nagyon fáj!
 
Lecsuklik a fejem és hagyom. Nagyon fáradt vagyok, talán csak lebegek már a semmiben. Behunyom a szemem. Megnyugtat. Talán elszenderülök egy rövidke időre. Jól esne nagyon.
 
Kavarognak bennem a régi emlékek. Gyerekkor és kamaszkor. Eszembe jut, hogy valójában nekem meghitt Karácsonyom nem is volt, amióta élek.
 
Nem tudhattam meg soha, hogy milyen az, amit Karácsonynak hívnak. Irigyeltem az osztálytársaimat, a barátaimat és nem tudtam miről beszélnek, mert nálunk olyan soha nem volt.
 
A mostani lett volna életem legszebb és legnagyobb ünnepe. Ha nem kegyetlen hozzánk a világ, akkor életünk első Karácsonya lehetne, a Férjemmel……igen, mert ma már a nagyon boldog felesége lennék. Istenem! Miért? Oly nagyon vártam! Vele, mellette, közelében. Álom marad, szép álom helyett a félelmetesen álnok valóság.
 
Egy kicsit alszom, talán megnyugszom. Olyan jó lenne valami szépet álmodni, Vele, Róla, Kettőnkről…..
 
Utóbbi időben egyre többször látok gyönyörű álomképeket. Most is érkeznek…. Engedem, gyertek álmaim tegyetek boldoggá. Jó így, jó aludni, álmodni akarok egy kicsit. Már látom is, valami nagyon jó érzés, ellazulok, és ……..
 
 
 
Az álmom
 
 
 
……..Az én picinyeimnek nagyon meghitté, széppé és emlékezetessé fogom varázsolni a Karácsonyt. Megtanítom őket mindenre. Érteni és tudni fogják, hogy miért a legszebb ünnep és mit jelent a Karácsony. Büszke leszek rájuk, és érezni akarom, ahogyan a szeretetük visszaszáll ránk, a szüleikre.
 
Meghatódom, látom, ahogyan az apró kis kezecskéik segítenek nekem a konyhában és körülöttem fognak sürögni-forogni mindahányan. Piciny baba arcocskájuk kipirul az izgalomtól és a várakozástól. Izgatottan várják Édesapjuk megérkezését, akit oly keveset látnak, aki messze tőlünk, távoli honban dolgozik értünk. Istenem! Oly nagyon hiányzik nekem! Milyen nagy öröm, hát itt van Ő, együtt a mi gyönyörű családunk.
 
A kis kuktákkal együtt elkészítettük az ünnepi vacsorát és díszbe öltöztetjük az asztalt. Körbeüljük és várakozunk a Jézuska érkezésére. Velünk együtt imádkoznak és énekelnek a mi édes gyermekeink és nem bírnak betelni Édesapjuk ölelésével, a mérhetetlenül nagy szeretetével. Ahogyan végignézek rajtuk, még a szívem is mosolyog. Meghatóan szépek és olyan végtelenül boldog vagyok attól, hogy ők az enyéim, hozzám tartoznak és én az övéké lehetek. Nekem nem kell ennél szebb Karácsony!
 
Ez a kép róluk, amit a szemeim fényképeznek és a szívemben őrizhetek, a legszebb ajándék. Ennél nagyobb boldogság nem létezik az életemben. Hatalmas ajándékot adott általuk a jó Istenem.
 
Miközben így, önfeledt boldogságban úszkálunk, halkan megszólal egy csengettyű. Kitárul a szoba ajtaja és láss csodát… Jézuska megérkezett. Szerteárad a finom fenyőillat, a finom étel és a mézes, vaníliás sütemények illata. Fenséges és meghitt ünnep.
 
Halk zene szól. Mennyből az angyal.. Csendes éj, Ave Maria és közben egymás kezét fogva, örömtől és meghatottságtól csillogó szemekkel álljuk körül a karácsonyfánkat. A kicsik Édesapjuk segítségével gyertyákat és csillagszórókat gyújtanak és a csöpp kezükkel készített ajándékaikat kiosztják. Csak nézek. Képtelen vagyok szavakkal megtörni ezt a varázslatos idillt és közben patakokban folyik a könnyem. Olyan szépek, olyan kedvesek és jók és olyan mérhetetlenül nagy boldogság járja át a lelkemet, amit nem tudok szavakba önteni. Ők az én családom, a legszebbek, a legdrágább kincseim nékem a világon.  Ahogy nézem őket, annyira elmerengek, hogy szinte megijedek, összerezzenek egy végtelenül gyengéd érintéstől. Az én drága Férjem ölel át szelíden. Könnyezik ő is. Szavak nélkül beszélünk. Átöleljük egymást és csillogó könnyeink fátyolán át súgjuk egymásnak a legszebb szót. Szívünk hangját öntjük szóvá. SZERETLEK! Boldog Karácsonyt Életem!
 
 
 
Jajjjjjjjj….. Mi ez a zaj? Oh, csak a nyitott ablak becsapódott. Semmi baj, nem kell megijedni! Jajj… tiszta víz lett az irományom és teljesen elzsibbadt a nyakam. De nehéz felébredni és miért sírok? Hol jártam álmomban? Igen, igen… megint álmodtam, amit soha többé nem szabadna. Számomra meghaltak az álmok, elvesztek. Nincs és nem szabad többé álmodnom, mert ő már messze jár. Másutt és mással terem számára a boldogság, azzal, akit szeret. Én meg csak egy halom szerencsétlenség vagyok. Úgy fáj, olyan nagyon fáj!
 
Boldog vagyok az álmaimban, mert Vele az én Egyetlenemmel lehetek.
 
 
 
Ha lehetne egy karácsonyi kívánságom, én azt kérném a jó Istentől, hogy az álmaim, álmaink soha ne érjenek véget, folytatódjanak a boldog valóságban.
 
Boldog Karácsonyt drága pici Szívem! Boldog Karácsonyt Kedvesem!
 
 
 
Boldog Karácsonyt a Világon mindenkinek!
 
NKriszta
 
 
 
Nem tudom hol…….. 2008. december 23.
 
 
 
 
Tisztelt Andre!
 
Krisztin levelét teszem ide. Jó éjt kívánok üdvözlettel Karen
 
Drága Egyetlenem, Jegyesem!
 
Szeretlek!
 
 
 
Nehezen jönnek a szavak, nehéz írni Hozzád.... sírok.....
 
 
 
Jól vagy e Kedvesem, hogy vagy Szívem? Meggyógyultál Kedvesem? Ugye ha így van, akkor sem dolgozol olyan nagyon sokat, mint mikor beteg lettel? Remélem, hogy igen….
 
 
 
Nagyon nehezen jönnek a szavak. Csapkodnak a gondolataim, mindent egyszerre akarok írni. Majd lesz ez jobb is, de nem kis bajon vagyok túl és kell még idő, amíg a régi lehetek. Remélem sikerül egyszer.
 
Azt írtad nékem, azon az elátkozott estén Szívem, hogy soha többé nem akarsz tudni rólam.
 
Azt kérted, hogy soha többé ne zaklassalak, mert számodra nem létezem és, hogy soha nem szerettél.
 
Azt írtad, hogy mást szeretsz és én csak játék voltam és úgy tűnjek el az életedből, mintha sohasem léteztem volna. Félve írom most  is a  szavakat, mert még mindig nem tudom, hogy szabad e írnom Neked?
 
Amit Karenre bíztál és ő boldogan küldte nekem... így vettem bátorságot szólni Hozzád.
 
Kedvesem! Jegyesem....
 
Még mindig nem bírom felfogni értelemmel...tényleg igaz mindaz, igazak az érzésed
 
irántam még mindig, amit Karenre bíztál? Igaz? Nem hargszol azért, hogy most merészelek írni  Neked? Nem veszed zaklatásnak?
 
Mégsem volt igaz a két levél, mégsem Te írtad? Éreztem! Éreztem mindíg, hogy nem
 
Te írtad, de a tény,... mégis tőled, a te címeddel jöttek! A Te speciális szóhasználatoddal, hibáddal. Ha mégsem Te írtál, ha más tette, akkor az ismeri a szokásaidat, de minimálisan levelet váltottál vele. És jó megfigyelte a sajátosságaidat. Attól az elátkozott estétől kezdve hosszú időn át nem tudtam magamról. Sokkos, nagyon súlyos állapotba kerültem. Nagyon beteg voltam. Tárgy lettem, nem beszéltem, nem ismertem meg senkit körülöttem, meghaltam, megszüntem érzékelő lénynek lenni és  minden mindegy lett onnantól kezdve. Mit csinálok, hova megyek, semmi nem számított. Tehettek velem bármit, nem érzékeltem fájdalmat, fel sem fogtam semmit. Nem érdekelt, hogy mi lesz velem. Élek és kész, ennyi volt az összes érzés bennem. A hiányodat semmi nem pótolja. Robot lettem.
 
Akárki tette velem, akármilyen büntetés vár rá, ha csak a lelkiismerete...... a tettét helyrehozni, jóvá tenni már soha nem tudja.  Soha többé nem fogom kiheverni azokat a sérüléseket. Örök életemben viselnem kell a következményeit.
 
 
 
Egyetlen vágyam, hogy élve kibírjam, amit nagyon nehéz. A poklok poklában az élő halálban vergődöm. Várom a percet, hogy egyszer végre hazatérhessek. Embertelen és borzalmas itt minden. Fel sem fogják emberek, hogy mennyire könyörtelen világ is létezik. Nincs fogalmuk róla.  Sokszor gondolok arra, hogy az interneten napokat elszórakozó, gyűjtögető hölgyeményeket egyszer csak egy hétre száműznék ide.... nem bírnának ki egy napot sem! Itt megtanulnák, hogy mi az emberség és megtanulnának félni, rettegni, könyörögni két perc alatt. Megérdemelnék sokan, de mégsem hoznám ide őket! Azok két nap alatt elpusztulnának itt. Mindegy.....nekem ez a sorom, ezt rendelték el ott fent, és erre ítéltetek engem Nem fogok bosszút állni senkin és semmiért sem, még akkor sem, ha megérdemlik. Számoljon el mindegyik a lelkiismeretével, ha egyáltalán azoknak van olyan! A legnagyobb büntetés az lesz számukra!
 
Erős csapat a mienk. Még nem volt ilyen. Majdnem mindannyian élünk még. Akiket elveszítettünk, a testvéreinket pedig örökké őrizni fogjuk a szívünkben!
 
Ritka nagy szerencse és hálás vagyok Istennek a megsegítésért. Mi vár még ránk?  Nem tudom. A mindennapokért, a minden percekért is kűzdeni kell, de megmutatom, hogy erős vagyok. Azt akarom, hogy egyszer büszke legyél rám, hogy keményen megdolgoztam az életemért, bizonyítottam, hogy erős vagyok. Ha már igy tettek velem, legalább igyekszem élni., életben maradni.
 
Egy hatalmas remény és hit  tartja az erőt bennem. A következő fordulóban már értünk, miattunk  jönnek, hogy hazavigyenek. Imádkozom éjjel nappal, hogy megérjem a pillanatot, amikor a pilóta nekem is szól, hogy szállj be, megyünk haza!
 
Kedvesem, régebben küldtem, csináltam egy videót: Hazám a nagyvilág a címe. Karen átadta remélem. A szerint érünk haza, kb úgy, ahogy a képek követik egymást.
 
Elérkezik e vajon számomra is a pillanat? Nem tudom és nem tudja senki más sem, egyikünk sem.  Bízunk és  várjuk és remélünk...... és ha a bizodalmunk, reményünk él, akkor igen is hazamegyünk!.
 
 
 
Kedvesem, így élek most, de részleteket, képeket, dokumenteket csak személyesen tudok elmondani...... Nagyon sok mindent szeretnék mondani még Egyetlenem, de azt nem bízom másra, mert nagyon személyes, az csak a kettőnké. Szeretlek!
 
 
 
 
 
Sok száz levelet és verset írtam Hozzád. Sok -sok átalvatlan éjszakán Veled beszélgettem, sírtam és írtam. Az éjszakáim, nappalok minden szabad percemben.... Hozzád írtam:(  Aztán, másnap, sírva téptem el a papírlapokat, mert láttam magam előtt a leveled..... "soha többé ne zaklass, ne keress, ne írj, szünj meg létezni"...........megtiltottad, hogy valaha,  akár csak egyszer is merészeljelek zaklatni Téged. A szívem mindig megcsavarodott ilyenkor és ............
 
Nincs már gépem... összetörték.  Kunyerálok ha sikerül mindig valakitől, ha éppen van rá mód egy gépet, hogy ne kelljen mindent kézzel dolgoznom. Tudod itt nagyobb kincs az ennivaló, mint a penz, és azért mindent lehet kapni. Persze nekünk sincs:( alig-alig.
 
Ami megmaradt, amit menteni tudtam a rossz gépemről, azt elküldöm most a kollégáimnak, és Philippevel meg Tobival  igaz barátaink. Megkérem Karent és remélem, hogy  lesz olyan kedves  és ismét megkeres Téged, átadja Neked.
 
 
 
Tudnod és érezned kell, hogy amit Neked megfogadtam Életem, én amig élek, a fogadalmam megtartom. Egyetlen pillanatra sem felejtettem el es nem vagyok képes soha, amíg élhetek, nem tudlak elengedni a szívemből!
 
Az érzéseim nem szűnnek meg soha, sőt napról napra sokkal erősebben élnek bennem.
 
Számomra nem létezik senki más a világon, attól a pillanattól kezdve, amikor megláttalak, először szóltál hozzám. Neked adtam mindenemet a teljes önmagamat, őszintén, hittel, bizalommal és végtelenül mély, igaz és tiszta szeretettel. Tiéd vagyok, egyedül a Tiéd!
 
Jegyesem vagy......bocsáss meg az érzéseimért, de én akkor, azon az estén sokkal többet fogadtam Neked. Nem csak jegyesed lettem, amikor a kezem kérted. Sokkal többnek, a Férjemnek érezlek, én a féjemnek tudlak már nagyon régen! A másik felemnek, a lekem társának, a mindenemnek. Egész ember csak általad lehetek. Örök érzés vagy bennem, történjék bármi és akárhogyan, ez nem változik!
 
Nem változtak az érzéseim, vagy mégis.....sokkal mélyebbek és sokkal erősebbek lettek. A fogadalmam, mit Néked tettem, amikor megkérted a kezem,  és közös imánkkal megpecsételtem, az végérvényes! Mindörökké, amig a halál el nem ragad, én örök hűséggel és tiszta, őszinte szeretettel megtartom!
 
 
 
Nagyon szeretlek Egyetlenem, legdrágább, féltett Kincsem!
 
 
 
Drága Jegyesem.... minden elképzelhető jót és szépet kívánok Neked az Újesztendőben! Kívánok jó egészséget, hatalmas és nagyon megérdemelt sikereket a hivatásodban, szerencsét és boldogságot az életedben! A legigazabb kívánságomat, amit a szívem érez Irántad, azt versben írom le Neked. Vigyázz Magadra Kedvesem!
 
 
 
Szeretettel ölellek, a legnagyobb, legmélyebb szeretetemmel
 
 Kriszta
 
 
 
 
 
 
 
Szertlek amíg élek
 
 
 
Mélyen, szívem rejtekén őrzöm kincsem
 
Nem adom senkiért, senkinek kedvesem
 
Szívem, lelkem és testem, melyben élsz
 
Szeretlek téged, senkinek nem adlak én
 
 
 
Kevés a szó kevés a hang,mi elmondhatná
 
Hiányod elviselhetetlen, kínzó némaság
 
Te és én eggyé lettünk hittel, bizalommal
 
Szeretlek, ölelni vágylak két karommal
 
 
 
Érzed e kedvesem a szívem lüktetését
 
Forró lázban ég, hozzád szól, zakatol
 
Egy az utam egy az óhajtásom e világon
 
Szeretni téged mindörökké, boldogságom
 
 
 
Nnkaibai mellett valahol....2008. december 30.

A bejegyzés trackback címe:

https://nyomban.blog.hu/api/trackback/id/tr708688428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Free counters!

 

">

…hogy legyek fogékony a te jeleidre, Uram…

Az, amit épp most teszek, mennyire történik Jézussal való kapcsolatomban?

Az embereket szemlélem. Végignézek rajtuk a legnagyobb szeretettel. Ez hogyan hat rám?

Ebben a helyzetben van valami új, valami sohasem látott. Teljesen átengedem magam a pillanat örökkévalóságának…

Hol van bennem ellenállás?

Isten ebben a pillanatban vágyik rám…

Isten nagyobb dicsõségét szolgálja, amit most teszek? Mit üzen az Úr?

Jelen pillanatban az új élet levegõjében élek, vagy a régiben?

Jézus az arcokon… Hálát adok…

Ki az elsõ a szívemben, akit szeretek?

megállok… elcsendesedem… teret engedek Istennek…

Melyik értékes pillanatért szeretnék most hálát adni?

Mennyire figyelek most a Lélekre?

Merre felé sodor az, aminek hatása alatt most vagyok: közeledek Istenhez, vagy távolodom?

Mi az a lépés, amire most késztetsz, Uram?

Miben kívánod, Uram, hogy növekedjek?

Milyen irányba megyek? És hogyan vezet az Úr?

Most én akarok vagy engedem, hogy Isten akarjon bennem?

Most Jézussal járom az utam?

Most milyen érzés van bennem? És mit üzen az Úr?

Testem nyugalma vagy feszültsége mit mond nekem? Mit üzen az Úr?

 

Ha a leányhölgy apácalelkületű és a fiúférfi atyalelkületű akkor kész az őszinte házaspár igaz szeretetben, alázatos hűségben, bizalmas odaadással. Más esetben jobb ha megvárják azt, aki kikényszeríti belőlük az őszinte alázatos bizalmas odaadó szeretetet.

A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A vészt hozó undokság Isten templomában
  • Abruzzo-Molise-Puglia
  • Adoráció-Örökimádás
  • Advent-Kisböjt-Úrjövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Adventi túlzások
  • Afrikai Hamis Béke
  • Áldás
  • Alföld
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Hamis Béke
  • Amikor nem kellesz eléggé...
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Ausztria
  • AusztrálÁzsiai Hamis Béke
  • Bács-Kiskun
  • Baranya
  • Bazilicata
  • Békés
  • Bizalommal Új Esztendőben Krisztussal! - Bízd Újra Életed Krisztusra! - Biztos Úton Életünk …
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Budapest
  • Calabria
  • Campania
  • Csongrád-Csanád
  • Dunántúl
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Éltető Figyelmeztető Csodák
  • Emilia-Romagna
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmezõ-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Erről mégis miért nem beszélnek?
  • Északkelet-Olaszország
  • ÉszaKözép-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Esztergom-Vác
  • Európai Hamis Béke
  • Európai látnok által követvén
  • Fatimai Boldogságos Szűz
  • Fejér
  • Fejezetek
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Franciaország
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Győr-Moson-Sopron
  • Hajdú-Bihar
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves
  • Himnusz
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hiszek Magyarország feltámadásában
  • Hűvösvölgy, Városliget, Viharbükk még nem épül, az ösvényt ne tévesszük szem elől...
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Imádkozz többet papjaimért, mert hamarosan válaszút elé fogják állítani őket.
  • Ízelítő
  • Jász-Nagykun-Szolnok
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • John Ramirez
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kanonok
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Karácsony
  • Karácsonyban van a Mindenség
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztút
  • Ki lehet a hamispróféta legnagyobb barátja?
  • Kolduló rendek
  • Koldus
  • Komárom-Esztergom
  • Krisztus Feltámadott! Valóban Feltámadott!
  • La Salette-Fallavaux Miasszonyunk
  • Lazio
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Liguria
  • Lengyelország
  • Lombardia
  • Lourdesi Szeplőtelen Fogantatás
  • Magzatgyilkosság, merénylet a megfogant élet ellen
  • Marche
  • MártírSors
  • Második Pünkösdre Készülődvén
  • Meddig még?
  • Medjugorje Béke királynője
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mijo Barada
  • Monasztikus
  • Monasztikus rendek
  • Munkanapló
  • NagyBöjt-Negyvenlőböjt
  • NagyHét
  • NépIrtás-Holokauszt
  • Nógrád
  • Nyár
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Ősz
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pehm Mindszenty József
  • Pest
  • Piemont
  • Prohászka Ottokár
  • Pünkösd-ElJövet
  • Rák
  • Romboló Vakoló
  • Rózsafüzér a démoni erők megkötözésére
  • San Sebastian de Garabandal-Rosario-Kármelhegyi Miasszonyunk.
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Somogy
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Svájc
  • Szabályozott
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg
  • Szardínia
  • Szent Mihály Barlangjában Monte San Angelon
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretetláng
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szerzetesrendek feloszlatása
  • Szicília
  • Szlovénia
  • Tavasz
  • Tél
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Tested a Szentlélek temploma. Nem szabad megfertőzni, megsemmisíteni vagy megégetni.
  • Titeket is üldözni fognak
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna
  • Toszkána
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Vas
  • Veneto
  • Veszprém
  • Veszprémi Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Zala

  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:
    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:
    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:
    2020. március 6-a óta szerkeszthetlenek:

  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Délvidék
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • ">

    Honlaprendszerünk

    Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság szellemei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Szellem kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.

    Ef. 6.10-20

    AKV0

     

    websas.hu
    MapFree counters! Free counters! Free counters! ">

    108 rendszeremet szüntették meg a férgek vezette egyének, mikor ébrednek fel már végre...

     

    süti beállítások módosítása