Kérem segítségeteket, aki emlékszik rá, vagy megvan neki valamelyik versem a kéziratból, legyen szíves velem felvenni a kapcsolatot a +36-70/316-8989 -es marokbeszélő elérhetősemen. A kéziratra nincsen szükségem, csak a legépelt versemre, előre is köszönöm azoknak akik segítenek megkeresni ezen verseimet, aminek még a verscímei sincsenek meg, egyedül az Emlék'97 őrizte meg az emlékét a tulajdonomban.
Újabb információt találtam róla: A szerelem, a szerelem című versem az egyik és még vagy 20 körül lehetett a tagjai között és valószínűleg olyan hosszúak mint A szerelem, a szerelem című meglévő versem.
A szerelem, a szerelem
A szerelem, a szerelem
Beleestem, melléesetem
Én és az a lány
A szomszéd megyében
Nagyon messze
Ismerkedtünk meg.
Ő volt a virág,
Én a kard, a
Házasság korai,
De még szeretjük egymást.
Mindent megtesszünk
Magunkért, s másokért
Csakhogy a pletyka
Ne kerengjen rólunk.
A távolság, a kilométer,
S az idő nem számít.
Fő az hogy együtt legyünk
És ne csaljuk meg egymást
Más leánnyal, s fiúval,
Mert ez a végét jelenti
E szent kapcsolatnak,
E szent viselkedésnek
Mely hozzá közelebb húzott
És most is húz talán,
De a legfőbb a szerelem
S a szeretet, s a szeretet.
Sármellék, 1992. május 15.
Sopron-Győr 1992-1993