Lázálmok
Sűrű sötét az éj mely borul rám
Szorít és fojtogat a fájdalmas magány
Ha tudnád mibe taszítottál engemet
Sírva, búsan de szeretve elmegyek.
Tombol a vihar, zúg a tenger
A dzsungel hangjai szívem félelemmel
Hiénák visítása, viperák halál marása
Hol van az élet, mondd, merre menjek?
Testembe marnak hatalmas agyarak
Széttépnek, megölnek percek alatt
Hol vagy, miért nem vigyázol rám?
Hol vagy kedvesem, siess már!
Csapkod az éj, vadul ütnek
Csontom törik, hajam hull
Tombol a vihar vad az üvöltés
Testem él, de a lelkem halott rég.
Mint fák a sűrű rengetegben
Állnak és törnek menthetetlen
Testem úgy kínzod, mint a hóhér
Olcsó nőd romlott teste téged elkábít
Éjek, évek, remények tova szállnak
Bús magányban vihar tombol, vadul vágtat
Üvöltés hallik az éjben és vad hörgés
Megint és megint, értelmetlen hull a vér.
Oh Istenem, mit szántál te nékem
Üvöltve dob követ rám kiben hittem
Nincs ki vigyázzon rám, mert gyáva és fél
Lassan meghalok, elhagyott mi volt, a remény.
Életem adtam annak két kezébe
Kit rendelt az ég mindenemnek
Nem vigyázott rám, nem szeret ő engem
Másért vetett engem a sűrű rengetegbe
Velük tart kiknek lelke romlott, sáros
Megöltek engem, rám senki nem vigyázott
Lázalmaim démona jer, legyél te a barátom
Tüzelj, gyújts lángot bennem, hamvassz el engem
Nyugszik lassan az erdő, pihen a villám
Lázasan fekszem egyedül, senki nem néz rám
Hol van Isten, hol a szeretet és hol a kedvesem?
Nem vigyázott rám, játék voltam, s űzött vesztembe
Marondera, 2008. augusztus 10.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.