Zavaros álom
Zavaros álom

Ez az álom egy olyan temető előtt játszódik, amely előtt van kis árok. A történet ott kezd zavarossá vállni, miért kellenek az alkoholos üvegek, s miért vannak kartonban összefólizva. A másik zavaros mit jelentenek a műanyag benzines kannák, s miért kell először az üvegeket kipakolnom, s miért adnak ajándékba egyet, s miért hármat visszek egyszerre. S a sok miérthez, egy újabb hogyan került oda az a tégla, amiben megbotlottam, s összetörtem néhányat. ...

Érdekes rugóslámpa
Érdekes rugóslámpa

Amit lejegyezhetek, az annyi rámbeszélnek egy olyan lámpást, 600 forintért, amelynek lehet állítani a fényerejét a lámpaburán keresztül. Újabb és újabb lehetőségeket fedezek fel általa, de akarom tudni, mitől működik, bár ne tettem volna, mert már nem lesz olyan. Hogy miért nem leszen olyan, azt nem tehetem még közzé...

Keresztes Imahadsereg googlecsoportból kilépvén
Keresztes Imahadsereg googlecsoportból kilépvén

Érdekes álom arról, hogy ami megroggyant, azt ki kell javítani, s ahhoz van segítségem, csak meg kell érteniük a lehetőséget. Nagyon magasan, letekintve mélységbe alig fogodzkodókkal -alattam egy kis párkányszerű lehetőség-, de nem élek vele, mivel lejjebb van a megroggyanás. Jönnek segíteni azok akik soha nem lennének képesek megtagadni -bár némelyikről nem gondoltam volna- , jönnek szépen segíteni csoportonként, szakaszonként felemeljük, és a fix talpazatra ...

Gyenesdiási Zs.Krisztina te következel!
Gyenesdiási Zs.Krisztina te következel!

Egy érdekes álom egy kiállításról, ahol egyedül ő ismert fel, amikor tornázott. A kiállítótermek színei váltakoztak a labirintusban. Sokszor úgy tünt, hogy eltévedtem, akkor jöttem rá, hogy amerre jöttem, arra visszafelé. A kiállításon nem szerettem volna semmit gyűjteni, csak beszélgetni, de ott volt egy kiskutya, aki annyi kárt csinált, mégis gazdái nem akarták felfogni, sőt kikérték maguknak, hogy az állatuk nem teszi azt, amit én nem jól láttam. Kicsit ...

Böhönyétől merre 14:00 órakor?
Böhönyétől merre 14:00 órakor?

Álmomban kerékpárral közlekedek barátommal, Krisztiánnal, bármelyik házban megpihenhetünk, de sehol sem találkozunk más emberekkel. Böhönyénél Krisztián mondja, hogy ő inkább visszafordul Vése felé menne inkább, engem pedig elgondolkodtat jó lenne Szigetvárnál fordulni, vagy Barcsnál fordulni, de barátom azt ecsetelgeti, hogyha ennyi idő alatt nem találkoztunk autókkal, emberekkel akkor értelme lenne visszafordulni, mert inkább estére ott legyünk, amit ...

Álom ami felriasztott és még gondolkodom rajta, hogy nyilvánossá tehetem, vagy csak nekem, a jegyesegyetlenemnek és annak az elmúlt 30 évnek szólt-e
Álom ami felriasztott és még gondolkodom rajta, hogy nyilvánossá tehetem, vagy csak nekem, a jegyesegyetlenemnek és annak az elmúlt 30 évnek szólt-e

Ez egy nagyon mélyértelmű álom, fel kellett készülnöm rá, de annyi mindent ezzel a lépéssel helyre lennék képes állítani, csak éppen nem tudom a forrásba amik belekeveredtek, azok nem-e amiatt voltak, hogy annyi lelkitársakkal való megnyilvánulásokat néztem tegnap este, ami bizonyította amit már oly régen tudok, de jelenleg képtelenségnek tünik, bár a ViSSZASZÁMLÁLÁS (368 óra) működik, tehát ahhoz, hogy célirányosan megértse a jegyesegyetlenem mit kell ...

Sötétség és a Világosság harcáról
Sötétség és a Világosság harcáról

Előzménye felállt a Googlepluson a háborúfigyelő. Sokan megtagadtak, de lehetőséget kell adnom, hogy észrevegyék magukat. Tegnap többen is jelezték, hogy így kockázatos, mert még nem mostan van itt az ideje, magam pedig megmondtam a késlekedéssel csak vesztünk, s csak akkor nyerhetünk, ha meglátjuk az egyetlen utat, amely a világgal szemben halad, s rálépünk, mint ahogyan előttünk már annyian. A helyszín talán abban lényeges, hogy egy bizonyos templom karzata, a ...

Bent úgy látszik minden szép, kinn tulajdonképpen tombol viharos erejű havas szél
Bent úgy látszik minden szép, kinn tulajdonképpen tombol viharos erejű havas szél

Érdekes álom, átadok mérhetetlen hasznos információt, marasztalnak, de amikor megértem a marasztalásuk okát, menekülőre veszem. Annyira menekülőre veszem, hogy szűk fedett sikátorokon keresztüljövén, egy étteremben látom meg a lehetőséget a szabadságra, s nem érdekel, hogy tombol a viharos erejű szél, az sem érdekel, hogy megcsapja az arcomat a hó. Előzménye azok az üzenetek, amelyet kapunk erősítésként, de sokan bolondságnak vesszük, még akkor is amikor ...

Környezetemben rombadöntött házak, benne alvó lakókkal...
Környezetemben rombadöntött házak, benne alvó lakókkal...

Az álom előzménye az a helyzetértékelés, amit az elmúlt napokban kaptam. Az, hogy milyen formában, az már nem lényeges, mert összeillenek teljes mértékben, csak képtelennek tünik még, hogy kettősmarkolóval ledöntsenek téglaházakat, oldalfürésszel rombadöntsenek mellettem lévő házakat, de mint később kiderülhetne amiatt nem nyúlnak ahol vagyok, mert inkább felébredek addigra. S akkor az álom, mindenfelé katonai szállítmányokról értesülők, addig ...

Az álmom nyomán mivel, tegnap lusta voltam, ma létrehoztam a záróakkordot.
Az álmom nyomán mivel, tegnap lusta voltam, ma létrehoztam a záróakkordot.

Nem tartom magam vándortanítónak, de mindannyiónknak arra van leginkább szüksége. Küldetéseim vannak, egyiket Cserszegen, az anyai vonalon majdnem félezer évnyi felmenőimnek köszönhetően pálos formában kaptam, de ezt a felelősséget egyedül nem vagyok képes ellátni, ezért kaptam meg a vezetéknevét annak a lánynak, aki a lelkitársam az osztálykiránduláson Sárváron. Lényegében e pontról indult amit már visszavezettünk veletek, bár már ez jóval előbb el ...

Szekszárdi esküvő
Szekszárdi esküvő

Előzménye lehet az Esztergom Rudnay Sándor térhez helyezendő közösség, de úgy látszik először Mohácshoz kell helyezni, azt hogy mikor az nem rajtam múlik. S akkor az álmom egy autóbusznyi vendégsereg érkezik Szekszárdra, hogy továbbinduljon Mohácsra. Azt nem értem mit jelentett az 550, bizonyára köze van ahhoz a jegyespárhoz, akiknek az esküvőjére el tudtak csalogatni. Egyedül érkeztem, mégis nem ez volt a fontos, hanem az, hogy a levezető plébános odajött a ...

Miskolci Egyetem jogi kollégiumában
Miskolci Egyetem jogi kollégiumában

Az álmot nem részletezhetem, de elég érdekes mit keres több középiskolás osztálytársam ott, tudtommal ők nem is jártak oda. A publikus részében még talán annyi, vannak visszatérő mozzanatok, személyek és cselekmények, melyek részlegesen fontosak lehetnek a közeljövőben talán. Az egyik ilyen személy, győri majdan budapesti, viszont szépen bekevernek miatta, de talán ennek így kell lennie, hogy még jobban megerősödjön a hitem abban, amit sokszor ...

Egy zavaros álom az Antikrisztusról
Egy zavaros álom az Antikrisztusról

Az álomban szerepet kap Margit asszony, aki mondja a szemébe ne nézzek, mert akkor könnyen magammal ránthatok sokatokat. A publikus része lehet, még annyi, hogy vasútállomáson kívül folytatódik az álmom, de mintha többeteknek is hasonló az álma. Szóval van egy színes kocsi, melyért visszatolat a koromsötét szerelvény. Rákapcsolódik emberek nélkül a szerelvény, s jó hogy felébredtem, 

Menekülés a hegyre!
Menekülés a hegyre!

Egy durva álom amelyet valószínűleg tudom ki okozott. Az esemény Káposztásmegyeren kezdődik, de ott akkora az áramlás, hogy a Megyeri-hídon nem engednek át. Menekülési útvonalat keresvén délebbre, van az Újpesti vasúti összekötőhíd, amelyet az álmomban fegyveresek őriznek. még a vonatközlekedést is leállították, mivel amikor átérek sértetlenül akkor látom az utolsó megállított vonatszerelvényt. A szerelvényben utasok már nem voltak, de felébredtem az ...

Debrecen vagy Keszthely?
Debrecen vagy Keszthely?

Egy semmitmondónak tünő álom, érdekesség talán annyi mintha Keszthelyen lenne az ember, de valójában Debrecenben hasonló helyen. Elkérek egy kerékpárt, hogy megnézzem, hogy jön-e az autóbusz, amikor látom, hogy jön visszatekerek, de nem odateszem le, ahonnan elkértem, mert megérkezik barátom Szentgrótról, s viccesen mondja 5Ft-ért viheted a táskámat. Az 5Ft-ra már rájöttem, de arra még nem hol lelhető fel az a hely Debrecenben, amelyik hasonlít Keszthelyire. ...

Tök-paradicsom
Tök-paradicsom

Álmomban körbejárok egy területet, s paradicsomot szedek, s amikor ezzel végeztem, akkor a tököket is learatom, de mint későbbi utánanézésem bizonyítja, még hagyok el olyat, amelyik nem rohadt. Amikor ezt közösen észrevesszük akkor, újból körbenézzük az adott termőhelyet, s boldogok vagyunk, hogy még találtunk.

Csak a lelkitársad mellett vagy a legnagyobb biztonságban!
Csak a lelkitársad mellett vagy a legnagyobb biztonságban!

Egy érdekes álom, melyben megerősítést kaptam, amit később Kőszegen fel is használtam, de mint később kiderül, még legalább 100szor fel kell használnom, mások javára, boldogulására. Amit publikusan megjegyezhetek, az annyi aki a lelkitársára őszintén nyílt megértéssel türelmesen vár, azt senkise képes elmozdítani, mert még a közelébe se kerülhetnek annyira, hogy ártsanak neki. Az álmomban két olyan személy volt először, akik életközösségben élnek ...

Könyvtárosi segítségkérés
Könyvtárosi segítségkérés

Érdekes álom, a kategóriázálásnál kérek tölük segítséget, s olyan szépen megbeszéljük közben, amióta nem találkoztunk. Ők annak örülnek, hogy meglátogattam őket, s tudnak segítvén lehetőségeket mondani egy bizonyos könyvtári rendszer megértésében. Megjegyzésként talán annyit, akkor szoktam velük találkozni, ha arrafelé van lehetőségünk menni. Sűrűbben is felkereshetném őket, de a küldetésem akkor engedi meg, ha építő jellegű.

Szombathelyi robbantás
Szombathelyi robbantás

Az álmom durva részeibe nem megyek bele, azért annyit megjegyzek, hogy Lentiből Rédics felé, majd Szentgyörgyvölgy Magyarszombatfa vonalon haladtam Szentgotthárdra, de nem gondoltam volna, hogy este Szombathely felé kell mennem. Petőfitelepnél már érezhettem valamit, amit nem akartam látni, így felszálltam a helyijáratra, mely bevitt oda ahová csapodott, s nem tudni mit jelent az, hogy jobban szét kellett szedni az emeletet, bizonyára azért, hogy élőket keressünk. Nem ...

Egy álom, amely a tegnapi folytatása
Egy álom, amely a tegnapi folytatása

Nem szívesen írom le az álmot, a munkámmal függ össze, a lényege annyi, hogy a világgal szemben haladván a világiak bárhogyan próbálják megakadályozni a küldetésemet, s ezt teszik akár külsőségekkel, lásd akár egy helységben az a sok hölgy, akik megpróbálják megtudni, hogyan kerülhetnek közelebb, s amikor meglátják a végkifejletet akkor már hiába magyarázkodik még a lelkitársam is, mert volt lehetősége amíg van, de egy időszak végén már nincsen, ...

Személytelenség
Személytelenség

Ez az álmom előzménye, sokkal inkább fontosabb, mint maga a kapott álmom. Tudjátok annak idején mindenhol volt posta, s sok postát azért szüntettek meg, mert nem adtak fel annyi sárga csekket. S tudjátok, hogy minden csekkhez járul 300Ft csekkadó, amivel akarták elérni a személytelenek, hogy még több postát zárjanak be, erre az újabb újításuk ami annyira kiveri a biztosítékot, hogy ha már postát nem engedjük bezárni, banki átutalásokban nem bízunk meg, ...

Free counters!

 

">

…hogy legyek fogékony a te jeleidre, Uram…

Az, amit épp most teszek, mennyire történik Jézussal való kapcsolatomban?

Az embereket szemlélem. Végignézek rajtuk a legnagyobb szeretettel. Ez hogyan hat rám?

Ebben a helyzetben van valami új, valami sohasem látott. Teljesen átengedem magam a pillanat örökkévalóságának…

Hol van bennem ellenállás?

Isten ebben a pillanatban vágyik rám…

Isten nagyobb dicsõségét szolgálja, amit most teszek? Mit üzen az Úr?

Jelen pillanatban az új élet levegõjében élek, vagy a régiben?

Jézus az arcokon… Hálát adok…

Ki az elsõ a szívemben, akit szeretek?

megállok… elcsendesedem… teret engedek Istennek…

Melyik értékes pillanatért szeretnék most hálát adni?

Mennyire figyelek most a Lélekre?

Merre felé sodor az, aminek hatása alatt most vagyok: közeledek Istenhez, vagy távolodom?

Mi az a lépés, amire most késztetsz, Uram?

Miben kívánod, Uram, hogy növekedjek?

Milyen irányba megyek? És hogyan vezet az Úr?

Most én akarok vagy engedem, hogy Isten akarjon bennem?

Most Jézussal járom az utam?

Most milyen érzés van bennem? És mit üzen az Úr?

Testem nyugalma vagy feszültsége mit mond nekem? Mit üzen az Úr?

 

Ha a leányhölgy apácalelkületű és a fiúférfi atyalelkületű akkor kész az őszinte házaspár igaz szeretetben, alázatos hűségben, bizalmas odaadással. Más esetben jobb ha megvárják azt, aki kikényszeríti belőlük az őszinte alázatos bizalmas odaadó szeretetet.

A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A vészt hozó undokság Isten templomában
  • Abruzzo-Molise-Puglia
  • Adoráció-Örökimádás
  • Advent-Kisböjt-Úrjövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Advent-ÚrJövet
  • Adventi túlzások
  • Afrikai Hamis Béke
  • Áldás
  • Alföld
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Amerikai Hamis Béke
  • Amikor nem kellesz eléggé...
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Ausztria
  • AusztrálÁzsiai Hamis Béke
  • Bács-Kiskun
  • Baranya
  • Bazilicata
  • Békés
  • Bizalommal Új Esztendőben Krisztussal! - Bízd Újra Életed Krisztusra! - Biztos Úton Életünk …
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Budapest
  • Calabria
  • Campania
  • Csongrád-Csanád
  • Dunántúl
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Éltető Figyelmeztető Csodák
  • Emilia-Romagna
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmezõ-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Erről mégis miért nem beszélnek?
  • Északkelet-Olaszország
  • ÉszaKözép-Magyarország
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Esztergom-Vác
  • Európai Hamis Béke
  • Európai látnok által követvén
  • Fatimai Boldogságos Szűz
  • Fejér
  • Fejezetek
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk?
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Franciaország
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyökereink
  • Győr-Moson-Sopron
  • Hajdú-Bihar
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves
  • Himnusz
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hiszek Magyarország feltámadásában
  • Hűvösvölgy, Városliget, Viharbükk még nem épül, az ösvényt ne tévesszük szem elől...
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • Imádkozz többet papjaimért, mert hamarosan válaszút elé fogják állítani őket.
  • Ízelítő
  • Jász-Nagykun-Szolnok
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • John Ramirez
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kanonok
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Karácsony
  • Karácsonyban van a Mindenség
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztút
  • Ki lehet a hamispróféta legnagyobb barátja?
  • Kolduló rendek
  • Koldus
  • Komárom-Esztergom
  • Krisztus Feltámadott! Valóban Feltámadott!
  • La Salette-Fallavaux Miasszonyunk
  • Lazio
  • Legendák, mesék, mondák
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Liguria
  • Lengyelország
  • Lombardia
  • Lourdesi Szeplőtelen Fogantatás
  • Magzatgyilkosság, merénylet a megfogant élet ellen
  • Marche
  • MártírSors
  • Második Pünkösdre Készülődvén
  • Meddig még?
  • Medjugorje Béke királynője
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mijo Barada
  • Monasztikus
  • Monasztikus rendek
  • Munkanapló
  • NagyBöjt-Negyvenlőböjt
  • NagyHét
  • NépIrtás-Holokauszt
  • Nógrád
  • Nyár
  • Olvasó gondolkodó
  • Örökimádás
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Ősz
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pehm Mindszenty József
  • Pest
  • Piemont
  • Prohászka Ottokár
  • Pünkösd-ElJövet
  • Rák
  • Romboló Vakoló
  • Rózsafüzér a démoni erők megkötözésére
  • San Sebastian de Garabandal-Rosario-Kármelhegyi Miasszonyunk.
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Somogy
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Svájc
  • Szabályozott
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg
  • Szardínia
  • Szent Mihály Barlangjában Monte San Angelon
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeretetláng
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szerzetesrendek feloszlatása
  • Szicília
  • Szlovénia
  • Tavasz
  • Tél
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Tested a Szentlélek temploma. Nem szabad megfertőzni, megsemmisíteni vagy megégetni.
  • Titeket is üldözni fognak
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna
  • Toszkána
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Vas
  • Veneto
  • Veszprém
  • Veszprémi Érseki Kerület ProgramAjánló
  • Zala

  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:
    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:
    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:
    2020. március 6-a óta szerkeszthetlenek:

  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Délvidék
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • ">

    Honlaprendszerünk

    Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság szellemei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Szellem kardját, amely az Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.

    Ef. 6.10-20

    AKV0

     

    websas.hu
    MapFree counters! Free counters! Free counters! ">

    108 rendszeremet szüntették meg a férgek vezette egyének, mikor ébrednek fel már végre...

     

    süti beállítások módosítása