Letagadott végrendelet annak kezében, aki a bitorló

Alsópáhok-Hévíz között kirakodóvásáron találkozók egy ismerős hölggyel, aki tulajdonképpen évfolyamtársam, s sürgeti a kérésére a válaszomat. Elenged, mert azt gondolja Zalaegerszegre menő autóbuszra igyekezek, de amikor látja, hogy megfordultam, még jobban kérdezi a választ, amire nem emlékezem. Egy dolgot tudok, ő a rokonságomhoz tartozik, s amikor középiskolába járt Gyenesdiásról járt be. Amire emlékszem még, azt talán röviden úgy lehetne leírni őneki mindent szabad, de amit ő megtehet, azt másnak nem szabad. Az álomba akkor kapcsolódunk bele, amikor ezt a férfit, aki tulajdonképpen olyan piros füzetet birtokol, ami a legnagyobb lelkiismeretfurdalása lehetne, ha erre magától rájönne. Ő középen jár fel a lépcsőn, a többieknek csak jobb és baloldalvást szabad, mert ha középen próbálkozik, akkor kikéri magának az Ő. Én középen közelítem meg, s ekkor mutatja csak jobbról vagy balról, ez az Ővé, mert Őneki ez megjár. Nem egyedül jövök, akik velem jönnek azokról nem beszélhetek még, de legyen annyi elég Ő megijed, s előadja ezt a piros füzetet, melyben egy kézzel írott végrendelet van szép régies kacskaringós betűkkel. Van szerencsém belenézni, sok minden kerül elő belőle, tehát az összes oldal megírva, összefonván, megszabva kinek mit hagyott az örökhagyó. Az nem derült ki, hogy hány éve történt, de a rokonságomban van az illető, tehát akinek felmenője köcsögduda Szávai családnak valójában, az jelentkezhet, de inkább keresse meg Őt aki bitorolja az örökhagyó ingóságait. Előzményt sajnos nem fedhetem fel, mivel nem egyedi eset, de remélem helyére kerül... , s a bitorló átadja ami nem Ő részére hagyta az örökhagyó...

A bejegyzés trackback címe:

https://nyomban.blog.hu/api/trackback/id/tr316761211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Free counters!

 

">

…hogy legyek fogékony a te jeleidre, Uram…

Az, amit épp most teszek, mennyire történik Jézussal való kapcsolatomban?

Az embereket szemlélem. Végignézek rajtuk a legnagyobb szeretettel. Ez hogyan hat rám?

Ebben a helyzetben van valami új, valami sohasem látott. Teljesen átengedem magam a pillanat örökkévalóságának…

Hol van bennem ellenállás?

Isten ebben a pillanatban vágyik rám…

Isten nagyobb dicsõségét szolgálja, amit most teszek? Mit üzen az Úr?

Jelen pillanatban az új élet levegõjében élek, vagy a régiben?

Jézus az arcokon… Hálát adok…

Ki az elsõ a szívemben, akit szeretek?

megállok… elcsendesedem… teret engedek Istennek…

Melyik értékes pillanatért szeretnék most hálát adni?

Mennyire figyelek most a Lélekre?

Merre felé sodor az, aminek hatása alatt most vagyok: közeledek Istenhez, vagy távolodom?

Mi az a lépés, amire most késztetsz, Uram?

Miben kívánod, Uram, hogy növekedjek?

Milyen irányba megyek? És hogyan vezet az Úr?

Most én akarok vagy engedem, hogy Isten akarjon bennem?

Most Jézussal járom az utam?

Most milyen érzés van bennem? És mit üzen az Úr?

Testem nyugalma vagy feszültsége mit mond nekem? Mit üzen az Úr?

 

Ha a leányhölgy apácalelkületű és a fiúférfi atyalelkületű akkor kész az őszinte házaspár igaz szeretetben, alázatos hűségben, bizalmas odaadással. Más esetben jobb ha megvárják azt, aki kikényszeríti belőlük az őszinte alázatos bizalmas odaadó szeretetet.

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

websas.hu
MapFree counters! Free counters! Free counters! ">

84 rendszeremet szüntették meg a férgek vezette egyének, mikor ébrednek fel már végre...