Alsópáhok-Hévíz között kirakodóvásáron találkozók egy ismerős hölggyel, aki tulajdonképpen évfolyamtársam, s sürgeti a kérésére a válaszomat. Elenged, mert azt gondolja Zalaegerszegre menő autóbuszra igyekezek, de amikor látja, hogy megfordultam, még jobban kérdezi a választ, amire nem emlékezem. Egy dolgot tudok, ő a rokonságomhoz tartozik, s amikor középiskolába járt Gyenesdiásról járt be. Amire emlékszem még, azt talán röviden úgy lehetne leírni őneki mindent szabad, de amit ő megtehet, azt másnak nem szabad. Az álomba akkor kapcsolódunk bele, amikor ezt a férfit, aki tulajdonképpen olyan piros füzetet birtokol, ami a legnagyobb lelkiismeretfurdalása lehetne, ha erre magától rájönne. Ő középen jár fel a lépcsőn, a többieknek csak jobb és baloldalvást szabad, mert ha középen próbálkozik, akkor kikéri magának az Ő. Én középen közelítem meg, s ekkor mutatja csak jobbról vagy balról, ez az Ővé, mert Őneki ez megjár. Nem egyedül jövök, akik velem jönnek azokról nem beszélhetek még, de legyen annyi elég Ő megijed, s előadja ezt a piros füzetet, melyben egy kézzel írott végrendelet van szép régies kacskaringós betűkkel. Van szerencsém belenézni, sok minden kerül elő belőle, tehát az összes oldal megírva, összefonván, megszabva kinek mit hagyott az örökhagyó. Az nem derült ki, hogy hány éve történt, de a rokonságomban van az illető, tehát akinek felmenője köcsögduda Szávai családnak valójában, az jelentkezhet, de inkább keresse meg Őt aki bitorolja az örökhagyó ingóságait. Előzményt sajnos nem fedhetem fel, mivel nem egyedi eset, de remélem helyére kerül... , s a bitorló átadja ami nem Ő részére hagyta az örökhagyó...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.